Kérdezz-felelek tenyésztőkkel 1. rész - Nyul Erika (King-Pig Tenyészet)

Arra gondoltam érdekes volna különböző magyar tenyésztőket felkeresni, mivel szerencsére nálunk is vannak hozzáértő, megbízható szakemberek. Érdemes azért nézelődni, mert sajnos akadnak olyanok is, akik tenyésztőnek vagy akár szakembernek mondják, hiszik magukat pedig nem igazán azok (és akkor még finoman fogalmaztam). Első alanyom is évek óta nagy malacbarát, rengeteg gyönyörű állat tulajdonosa, és sok gazdit segített már új kedvencet találni. Én a szókimondó természete miatt kedvelem, amivel közösségi oldalakon (szerencsére) elég sűrűn találkozhatunk. Erika a fiával közösen Gyulán vezeti tenyészetét, és főleg hosszúszőrű tengerészekkel foglalkoznak.

- Mióta vagy tengerimalac tulajdonos? Gondolom az első malacka egyfajta mérföldkő is lehetett több szempontból. Mesélnél róla egy picit?

- Az első malackát a fiam hozta haza, több, mint tizenöt évvel ezelőtt, Reginának hívták. Később több a szívünkhöz közel álló malacunk volt, kiemelném Margarétát. Már egy ideje nálunk volt, mikor észrevettem mennyire magányos, így egy állatkereskedésből hoztunk neki társat. Sajnos egy ellenkező neműt, így további kis porontyok gazdái lettünk. Akkoriban nagyon kevés információ volt elérhető a tartásukról, így nyilván mi is elkövettünk néhány hibát. Mai napig is igyekszünk folyamatosan informálódni, fejlődni.

11195383_10204171979772087_450677221_n.jpg

- Miért pont tengerimalac?

- Nem egyértelmű? Mert olyan kis ostobafejű cukkerek.

- Hogyan válik a hobbitartóból tenyésztő?

Nagyjából hét évvel ezelőtt merült fel az ötlet, igazából a fiam fejéből pattant ki. Mi lenne, ha tenyésztenénk őket!? Addigra már Margaréta jó sok kicsivel ellátott bennünket, több vemhességet végigcsináltunk vele, és persze követtük az eseményeket az első pillanattól fogva. Beszereztük az első néhány fajtatiszta egyedet és így jött létre a King-pig.

- Ellenőrzitek valahogy a vásárlókat, akik tőletek visznek malacot?

- Igen. Igyekszem különböző keresztkérdésekkel bombázni őket, nagyjából a harmadik után már tudom, hogy odaadom-e az állatot. A leendő gazdiknak nagyon át kellene gondolni ezt a döntést, egy élőlényért lesznek felelősek, akik ki vannak szolgáltatva nekünk. A gazdi dolga, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsa egy hosszú, boldog élethez.

- Van olyan, akinek nem javasolt háziállatként a tengerimalac?

- Kisgyerekes családnak nem javasolnám, de nyilván ez is gyerekfüggő is. 6-7 éves kor alatti gyereknek semmiképp sem ajánlom a malacot, és olyan helyre sem, ahol görényt vagy nagyobb testű kutyát tartanak. Megjegyzem ez sem csak méretfüggő, mert például a lányom két kilós kis yorki-jától is óvni kellett a malacokat.

- Rengeteg tévhit terjed a leendő és már jelenlegi gazdik között is. Nyilván te is találkozol rengeteg ilyennel. Mik azok amiket leginkább kitörölnél a fejekből?

- Nagyon sok ilyen van pl. hogy ezek "csak rágcsálók", ezért igénytelenek, nem kell sokat foglalkozni velük. A tengerimalacok okos állatok, sok törődést igényelnek. A másik ilyen súlyos tévhit, hogy nincs szükségük vízre. Gondoljunk csak bele... Minden élőlénynek szüksége van vízre. A kenyér (a száraz sem) koptatja a fogakat... Hát NEM! Inkább csak megöli őket. Fürdetésre sincs szükség, hiszen ők tisztogatják magukat, nem koszos állatok. Nyáron a hűtésre sem ez a legjobb megoldás. Ha nagyon pisis lesz, akkor talán azt a részt át lehet törölni, de ennyi bőven elég. A rendszeres fürdetés kifejezetten ártalmas!

- Miért tenyésztőt válasszunk „kereskedelmi malac” helyett?

- A kereskedésből vásárolt malacok nagy része szaporító gyárakból származnak, akiknek az a legfontosabb,hogy minél több kölyök legyen,minél hamarabb elkeljen, ezáltal minél több pénz jöjjön belőlük. Nincsenek tekintettel a nőstényre, aki az ellés után azonnal visszafedeződik. Nem számít a rokoni kapcsolat sem... Ezek a szaporítók az ennivalót sem úgy állítják össze, hogy az a malacoknak megfeleljen (itt is a költség hatékonyságra törekszenek), így kölykök gyengék,betegesek,genetikailag nullák lesznek. Tény, hogy relative olcsóbbak a tenyésztett kölyköknél, addig,amíg el nem kezdi hordani a delikvens a dokihoz csóri állatot. Ezzel szemben egy tenyésztő minden esetben ükszülőkig felsorolja az ősöket. Egy tenyésztett malac tudatos szelekció eredménye, így nagyobb eséllyel ki vannak küszöbölve a rejtett betegségek is. A kereskedővel ellentétben egy tenyésztő a későbbiekben is segít,támogat,válaszol minden kérdésre.

- Az évek folyamán rengeteg malackának vagy/voltál tulajdonosa. Lehet ilyenkor azt mondani, hogy kedvenc? Vannak akik közelebb kerülnek a szívedhez?

- Csak a magam nevében tudok válaszolni. Egy tenyésztőnek nem szabadna túl közel engedni a szívéhez egy malacot sem, de nekem van ilyen. Sajnos több is :) Az első,a legeslegesleges a drága Kenvelo, aki az első tenyész hímünk,egy texel, iszonyat jó fej, imádom! A másik, az első tenyész nőstényünk, Xandra (Szandi), aki már nyugdíjas, de nincs az pénz, hogy bárkinek is odaadjam. Egy tenyészetben maximum ötször ellik egy nőstény, kb. 3-4 év alatt.

015_2.JPG

- Vannak kedvenc történetek a malacaitokról?

- Rengeteg, így egy konkrétat nem is tudnék kiemelni. Irtó vicces pl. amikor 4-5 kölyök játszik, "harcolnak" a függőágyért, kergetőznek, hatalmasak pattannak, úgy, hogy a levegőben még irányt is változtat.

- Mesélj egy picit a kiállításokról... Ti mióta jártok? Hogy néz ki egy ilyen? Milyen a felkészülés?

- Kiállításokra gyakorlatilag azóta járunk, amióta fajtatiszta malacunk van. Riviéra nevű (teljes nevén Honeyvalley Riviéra) malacunkat egy kiváló tenyészetből vásároltuk, Tóth Katától, azért, hogy Szandi nőstényünk öregségére ne egyedüli tenyészmalacunk legyen. Mivel gyönyörű egyed, így elkezdtünk vele kiállításokra járni, a kis hölgy azóta magyar champion. Megfelelő bíróval egy ilyen kiállítás egyfajta tükröt tart a tenyésztőnek. Itt tudjuk meg,hogy milyen irányba haladunk,j ó e az az irány, mi maradhat, milyen tulajdonságokra kell még "rágyúrni". Egy kiállításon a bíró bírálja a fejet, szemet, fület, testalkatot, a szőr minőségét, egyes fajtáknál a szín, és annak eloszlása is döntő fontosságú lehet, a hosszúszőrűeknél inkább a szőr tömege számít. Nézik a kondíciót,az ápoltságot is. 100 pont a maximum, én már 95-nek nem igazán örülök.

dijakkal1207.jpg

- Eddig mire vagy a legbüszkébb?

- Őszintén szólva arra, hogy az általam nagyra becsült Siklósi István, ma már nem csak a mentorom, tenyésztő társam, hanem a barátom is. Malackáim közül pedig Pankára vagyok legbüszkébb, aki már magyar champion.

pancsa.jpg