Első találkozás az állatorvossal

Mindenképp szeretném megosztani Veletek múlt heti tapasztalataimat, mert ebből talán sokan okulhatunk. Gondoskodásból is megárt a sok, a túlzott kényeztetés is ártalmas lehet. Ezt most saját példámon keresztül mutatom be, és remélem, hogy ezután többen átgondolják mivel kedveskednek a malackának.

70bec18bbbc04051c9311c28e22d619a.jpg

Történt ugyanis, hogy egyik reggel (nevezetesen múlt hét szerdán) a kisebbik malackám, Eli kicsit étvágytalanabb volt, nem igazán fogadta el az általa egyébként nagyon kedvelt répát, sem a paprikát. Ez már furcsa volt, ugyanis imádja a pocakját, ahogy a legtöbb tengerimalac. Picit később is próbálkoztam, hasonló eredménnyel. Ez már felettébb gyanús volt.

20150912_090502.jpgŐ itt a kis haspók, Eli

Takarításkor aztán észrevettem néhány jóval puhább bogyócskát, mint ami átlagosan szokott lenni. Gondoltam, hogy ez a két dolog összefügg, így azonnal a Facebook csoport segítségét kértem. Elsősorban a tapasztalt és általam nagyon kedvelt, megbízható Erika és István válaszát vártam, akik széna-víz diétát és esetleg egy orvos meglátogatását javasolták.

11224202_1046001085433091_7190201680274540395_n.jpgjó kaki/rossz kaki
(Nálunk szerencsére a második volt, csak puhább)

Mivel még nem volt ilyen eset, így én azonnal bepánikoltam, nagyon megijedtem, de gyorsan össze kellett szedni magam, hiszen ezek a kisállatok csak a gazdik segítségére számíthatnak. Összeszedtem hát magam és tárcsáztam (a saját tenyésztőnk és sok gazdi által javasolt) Pazár Doktor számát. Szerencsére megtudtam, hogy szerdánként az Egyetemen rendel, az asszisztense azonban csak hétfőre tudott időpontot adni.

Gondoltam teszek egy próbát az Exo-pet rendelőben is, ahol Pazár Doktor Úr csütörtökönként rendel, és olyan mázlim volt, hogy kaptunk egy csütörtök délelőtti időpontot. Szerencsére a malacka közben egyre jobban lett, délután/este majd másnap reggel is követelte a finomságot magának. Ellenálltam. Nem kaptak csak rengeteg szénát és másnap egy pici Versele Laga Complete tápot.

cavia_complete.jpg

Nagyon izgulva indultunk el párommal a Exo-petbe, akinek innen is köszönöm, hogy egy 24 órás műszak után, egyetlen óra alvással kísért el minket a rendelőbe. Nekem sajnos nincs jogsim, így kénytelenek voltunk ezt a megoldást választani. Mire odaértünk az amúgy nagyon szép, tiszta és barátságos rendelőbe, nekem már a torkomban dobogott a szívem. Amikor a nagyon kedves asszisztensnek kellett bediktálni saját, illetve Eli adatait, addigra én már olyan ideges voltam, hogy komolyan el kellett gondolkodnom olyan infókon, mint pl a saját telefonszámom :)

recepcio1.jpg

Szerencsére a rendelőben egyetlen percet sem kellett várnunk, az időpontunk szerint behívtak minket és onnantól valahogy helyreállt a világ rendje. Éreztem a Doktor Úron, hogy imádja az állatokat. Amint kezet fogtunk, én már tudtam, hogy a lehető legjobb kezekbe kerültünk. Megértettem azt a fajta lelkesedést, amivel mások beszélnek Pazár Doktorról.

Kis kérdezősködés után (pl. miket kap enni a malacka, mik a tünetek, mennyi idős stb.) megkezdődött a nagyon alapos kivizsgálás. Mérlegelés következett, majd tetőtől talpig át lett nyomorgatva (bocsánat ezt nem lehet másképp írni), meghallgatta sztetoszkóppal, megnézte speciális eszközzel a hátsó fogakat. Szóval tényleg nagyon alapos volt.

Szerencsére a diagnózis nem komoly. Mármint nincs komoly bajunk, mindössze egy picit túlsúlyosak vagyunk (770 gramm, de nőstény és elég kisnövésű), kb. 20-30 grammot kell leadni és azt a súlyt tartani. Hogyan? Na ez az a rész amiből remélem sokan tanulni fognak. Köztük természetesen én is.

Bármennyire is nyunnyog, sípol a malac, ne dőljünk be neki! Nem feltétlenül éhes. Inkább csak nassolna. Ugyanis számára a zöldség/gyümölcs nem más, mint nekünk egy szelet csoki, vagy egy cukrász sütemény. Teljesen jól megvan nélküle, nincsen rá szüksége, csak nagyon szereti. Amire szüksége van az rengeteg jó minőségű széna (minél zöldebb, annál frissebb) és állandó friss víz. Ezen felül pedig kb. napi kétszer 1-1 evőkanál (malaconként) JÓ minőségű táp. A legjobb a doki szerint a Versele Laga Complete, a Trovet vagy az Oxbow.

ddfc858a92bfe289358dec164069de6d.jpg

Kis elrontott hasú malackám kapott azért egy B-vitaminos szurit, amit amúgy nagyon jól viselt. Nagyon ügyes volt, egyszer se sírt vagy elszaladni sem akart. És kaptunk Bio-Lapis nevű probiotikumot, amit kb egy hétig naponta egyszer (1/3 tasaknyit) kell beadni fecskendővel közvetlen a szájába. Az itatóba is lehet egyébként.

biolapis.jpg

Megtanultam az esetből, hogy ha nagyon szeretjük a malackát és túlzottan kényeztetjük, azzal is árthatunk neki. Legalábbis, ha ezt zöldség formájában próbáljuk kinyilvánítani számára. Azóta a reggeli és a vacsi is csak széna, táp és szárított gyógy/réti növények (amit magunk is megtermelhetünk vagy rengeteg állatkereskedésben venni is lehet). Ezeken kívül pedig a napi futtatásnál illetve a takarításkor kapnak 1-2 karika zöldséget vagy néhány levelet pl. répáét, vagy retekét stb. Ezzel amúgy jobban tudjuk őket arra sarkallni, hogy szeressenek kint lenni a ketrecből.

20150529_202451.jpgŐ itt Eli társa, Loretta, aki teszteli az új szárított növényeket

Az első pár napban volt hiszti, de mostanra megszokták az új rendet. Nagyon örülnek a szárított növényeknek, és persze annak is ha kapnak 1-2 karika finomságot :) Remélem, hogy ennek az irománynak az elolvasása után mindenki átgondolja hogyan eteti a malackáját, mielőtt valami baj lesz...